"Michael Jackson írni és producerkedni akart. Az apja helyett ő jött el hozzám az együttese képviseletében. Joggal érvelt úgy, hogy ő jobb szóvivő lenne, mint az erőszakos apja. Az első Jackson-Gamble/Huff album egy slágert hozott - az Enjoy Yourself-et -, de a második album bukás volt. A munkatársaim nem voltak túl lelkesek a Jacksonok kereskedelmi kilátásait illetően.
Az íróasztalommal szemben ülve Michael higgadt fiatalember benyomását keltette. Farmert és egy egyszerű piros pólót viselt. Az elmúlt pár évben nőtt néhány centit. Egy magas, jóképű tizenkilenc évest láttam, könnyed mosollyal és megnyerő modorral. Olyan halkan beszélt, hogy előrehajolva kellett figyelnem. Szavait gondosan megválogatta. Szégyenlős volt, de határozott, egy küldetésen lévő fiatalember.
Először a Quincy Jones-szal és Diana Ross-szal közösen készített filmjéről, a The Wizről beszélt, amelyben egy madárijesztőt játszott. Izgatott volt a közelgő bemutató miatt, és elégedett az éneklésével és táncával. Éreztem, hogy ez a projekt, amelyet egyedül, a családja nélkül csinált, megújította az önbizalmát.
- Szeretnék egy szólóalbumot készíteni, - mondta - de a családom szerint először egy újabb Jackson-lemezt kellene csinálnunk. Tiszteletben akarom tartani a családom kívánságát.
- Az jó, mert így a szerződésünket is tiszteletben tartjuk.
- De a lemezt én magam akarom megírni és én akarok a producer lenni. A testvéreim segíteni fognak. Az öcsémmel, Randyvel már írtunk néhány nagyszerű dalt.
- Mi a helyzet Gamble-lel és Huff-fal?
- Ők zsenik Mr. Yetnikoff, és rengeteg mindent tanítottak nekem. De készen állok arra, hogy előlépjek. Nekem és a testvéreimnek megvannak a saját ötleteink.
Michael meggyőző volt. Nem kételkedtem a kemény munkájában vagy az őszinteségében. Azt is tudtam, hogy a sikerre törekszik. Azt viszont nem tudtam, hogy képes lesz-e slágereket produkálni.
- Megkockáztatom - mondtam. - De csak egy esélyt kapsz. Ha az új lemezetek bukó lesz, eladlak Berry Gordynak.
- Nem fogja megbánni.
Nem bántam meg. 1979-ben, egy egyébként lehangoló eladási évben a Jacksons Shake Your Body (Down to the Ground) című dala a top tízes slágerlistán szerepelt és több, mint kétmillió példányban kelt el. Egyesek szerint ez volt a legérzékibb táncdal a diszkónak nevezett szuperérzéki korszakban."



