Az Xscape című, posztumusz Michael Jackson-album híre – amely a hagyatékban fennmaradt felvételeket tartalmazza, az Epic vezetője, LA Reid közreműködésével modernizált formában – éppen azon a héten érkezett, amikor egy régi, a „Beat It”-hez készült demófelvétel is terjedni kezdett az interneten.
A felvétel Michael Jackson egészen rendkívüli dalszerzői módszerét mutatja be: egy-egy dal minden elemét a saját hangjával építette fel. Minden hangot elénekelt a harmóniákban, az akkordokban, a dallamban és a basszusszólamban, sőt még a ritmust is képes volt hangjával, beatbox segítségével megalkotni. A teljes vokális harmóniák egészen lenyűgözőek!
Michael Jackson egyáltalán nem tudott kottát olvasni vagy írni. A közhiedelemmel ellentétben valamennyire hangszereken is játszott – a HIStory albumon billentyűs hangszeren, szintetizátoron, gitáron, dobon és ütőhangszereken is közreműködőként szerepel –, de egyik hangszeren sem volt igazán képzett. Formális zeneszerzői oktatásban sem részesült, bár elmondható, hogy édesapja minden más előadónál keményebben képezte őt.
Ahogyan Mozart is képes volt teljes szimfóniákat hallani a fejében, Michael Jackson is tökéletesen elképzelte a dalait, még mielőtt azok papírra kerültek volna.
„A dalszövegek, a vonósok, az akkordok, minden egyszerre érkezik, mintha ajándékot kapnék, amit egyenesen a fejembe helyeznek. Én így hallom a zenét” – mondta Jackson az 1994-es Dangerous-per során.
A stúdióban kiváló hangmérnökök és producerek csapata dolgozott az általa hozott dalokon, ám még ők is ámulattal figyelték a zsenialitását. Rob Hoffman hangmérnök így írta le a munkamódszerét:
„Egyik reggel MJ egy új dallal érkezett, amelyet az éjszaka folyamán írt. Behívtunk egy gitárost, Michael pedig elénekelte neki az összes akkord minden egyes hangját.
»Itt az első akkord, az első hang, a második hang, a harmadik hang. Aztán a második akkord első, második és harmadik hangja« – és így tovább.
Ezután végignézhettük, ahogy a stúdió vezérlőhelyiségében, egy SM57-es mikrofonnal, élőben adja elő az egyik legszívhezszólóbb és legmélyebb vokális produkciót, amit valaha hallottunk.
Az egész vonószenekari szólamot is elénekelte nekünk, minden egyes részt külön-külön. Steve Porcaro egyszer elmesélte, hogy látta, amint MJ ugyanezt a stúdióban, a vonószenekar jelenlétében csinálta végig. Minden ott volt a fejében: a harmóniák, az egész hangszerelés. Nem csupán néhány nyolcütemes ötletet adott elő. A teljes hangszerelést elénekelte egy mikrokazettás diktafonra, a megállásokkal és a ritmikai betétekkel együtt.”
Jackson dalszerzői módszeréről az egyik legérdekesebb és legtöbbet eláruló felvétel az 1994-es Dangerous-per hanganyaga. Crystal Cartier dalszerző plágiummal vádolta meg, és bíróság elé vitte az ügyet. A tárgyaláson Michaelt arra kérték, hogy ismertesse, hogyan írja a dalait.
„Egyszerűen eléneklem a basszusszólamot a magnóra” – mondta, miközben tökéletes hangmagassággal dúdolta a dallam egyes részleteit.
„Aztán veszem ezt a basszusmotívumot, ráhelyezem az akkordokat és a dallamot, és ez inspirálja a dallam további részét” – magyarázta, majd a bíróságon beatboxolni kezdett.
A „Billie Jean”-ről így beszélt:
„Figyeljetek, négy basszushangot hallotok benne, négy különböző karakterrel. Ez adja meg a dal jellegét, de rengeteg munka van mögötte.”
Ekkor már több száz dalt írt, és elmondása szerint általában egyszerre öt számon dolgozott. Érdemes meghallgatni a tárgyalásról készült, fentebb látható tízperces videót, ha valaki még többet szeretne megtudni a módszeréről.
Egy másik példa Jackson beatboxolási képességére a „Tabloid Junkie” megalkotásának bemutatása. A felvétel egy 1995-ös, Diane Sawyerrel készült interjúból származik, és szinte hihetetlen, hogy a hallható hangokat nem egy gép, hanem maga Michael hozza létre.
Természetesen nem szükséges formális zenei képzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy valaki sikeres művész legyen. Paul McCartney több mint 100 millió lemezt adott el anélkül, hogy megtanulta volna a zenei lejegyzést. Számos zenész talált már kreatív módszereket a dalszerzésre anélkül, hogy képes lett volna hagyományos módon leírni az akkordokat – vagy egyszerűen csak más utat választott a megszokott helyett.
John Lennon például tíz embert gyűjtött maga köré, akik ceruzákkal különböző hangfelvételeket hurkoltak össze a „Revolution 9” elkészítéséhez. A Radiohead „Idioteque” című dalának alapját pedig egy Jonny Greenwood által Thom Yorke-nak átadott hangfelvételrészlet adta. A zenekarban egyedül Greenwood rendelkezett formális zenei képzettséggel.
„Volt benne egy körülbelül negyven másodperces rész, ami egyszerűen zseniális volt. Kivágtam, feldaraboltam, és ennyi volt az egész” – mesélte Yorke.
Más példák is akadnak: az OMD saját kottázási rendszert dolgozott ki pályafutása elején, Jason Pierce, a Spiritualized énekese pedig a Let It Come Down teljes zenekari hangszerelését úgy írta meg, hogy elénekelte egy hordozható magnóra. Ian McCulloch a „The Killing Moon” akkordjait David Bowie „Space Oddity” című dalának akkordmenetéből kiindulva, annak megfordításával alkotta meg. Goldie pedig gyakorlatilag lerajzolja a zenéit: különös ábrákat, négyzeteket és firkákat használ a dalok megírásához.
Jackson minden idők legnagyszerűbb pophimnuszai közül alkotott meg néhányat. Aki valaha is próbált már dalt írni, jól tudja, milyen pokolian nehéz feladat ez, még akkor is, ha valamennyire ért az akkordokhoz. Az pedig, hogy Michael mindezt ilyen lenyűgöző módon, hagyományos zenei képzettség nélkül volt képes megvalósítani, csak még inkább megerősíti azt az érzést, hogy MJ valóban egészen különleges, páratlan tehetséggel született.
Forrás: NME – Lucie Jones
The Incredible Way Michael Jackson Wrote Music


