GOLD INTERJÚ FORDÍTÁS
Fordította: Sz.Agnes
„Találkozás a királlyal” Michael Jackson - a zenei legenda - akinek karrierjében új kihívás, hogy Hollywood-ban is legenda legyen, exkluzív interjút adott a Gold Girl-nek
Michael Jackson a pop királya, az az ember, aki a legtöbb albumot adta el a történelemben; az ember, akinek táncok és dallamok terén szerzett jártassága a Föld minden szegletében élő embert elbájol, Johannesburgtól Jakartáig, Londontól L.A-ig. De talány is egyben. A gyermeksztár, aki testvéreivel a Jackson Five-ban énekelt, nagyon tehetséges családból származik, ő volt a legkisebb fiú, aki mind közül a legnagyobb szólókarriert tudhatja magáénak. Ő egyike azoknak a világhíres gyermekeknek, akik felnőttkorukban is híresek maradtak; és most újra úgy gondol vissza önmagára, mint egy filmsztárra. Hírneve ellenére, és annak a ténynek ellenére is, hogy már azelőtt fellépett, alkotott és improvizált, hogy járni tudott volna, Jackson félénk a nyilvánossággal szemben. Követhetik rajongóhordák, körülvehetik fényképészek akárhányszor csak kilép a nyilvánosság elé, ő nagyon is privát ember, aki tündérmesébe illő Neverland farmján él a családjával Kaliforniában. Ebben a rendkívüli interjúban nyíltan beszél Magdalenával, a Gold Girl-lel hírnévről, a gyermeksztárság terheiről, médiával kapcsolatos meglátásairól és jövőbeli film terveiről.
Gold Girl: Zenésznek, szórakoztatónak vagy üzletembernek tekinted inkább önmagad?
Michael Jackson: Alighanem mindegyiknek egyszerre, hiszen szeretek szórakoztatni és mindig is szeretni fogok. Szeretek a ritmus rabja lenni, mert a tánc tolmácsolja a hangzást és a zenekari kíséretet. Tudod, te leszel maga a hangzás, a basszus és minden amit csak hallasz és ezt a testeddel csinálod meg. De próbálom nem azon kapni magam, hogy nem gondolok a jövőre. Olyan sok nagyszerű szórakoztató volt a múltban, akik szomorúan, magányosan és megtörten végezték. Én mindig azt mondtam magamnak, hogy sosem akarom így végezni, és megpróbálok a lehető legtöbbet megtanulni a dolog üzleti oldaláról, hogy fenntartsam magam, belefektetem a pénzemet, védekezésből. Ha azt akarod, hogy financiálisan védve legyél, fent kell tartanod magad.
GG: Szeretnéd, hogy ha úgy emlékeznének rád, mint egy nagyszerű szórakoztatóra?
MJ: Szeretem a mozit és a művészetet – szerintem egy építészmérnök is lehet szórakoztató, az, aki megépíti a hullámvasutat. Tudja, hova építse a lejtőket, és az a nagy várakozás, amikor fölfelé tartasz… Amikor felértél a legtetejére, mielőtt még lejutsz, azt mondod „Ó, Istenem!”. Strukturálisan ez ugyanolyan mint a show vagy a tánc.
GG: Volt valaha terhes számodra, hogy a világ legismertebb sztárja vagy?
MJ: Valójában nincs olyan hely a világon, ahol élhetném a magánéletemet. Ami a legjobban bánt, az az, hogy a magánéletemet elvették. Hogy egy buta kifejezéssel éljek, ez olyan mintha akváriumban élnél, de ez így igaz. Álruhákba öltözöm…de az emberek mindet ismerik. Ez nagyon, nagyon nehéz.
GG: Milyen álruhákba?
MJ: Kövér jelmezbe, indián fogakkal, szemüveggel, afro-parókával, protézissel, sminkkel, mindennel. Csak ülni a közönségben és megtapasztalni azt, ahogy ők tapasztalnak meg egy show-t. Érezni akarom, amit ők éreznek.
GG: Rájönnek, hogy te vagy az?
MJ: Néha igen. De kezdetben nem. Csak elkezdenek a szemembe nézni. Én felveszem mindezeket a dolgokat, és ők megpróbálnak a szemüveg mögé nézni… Tudod, a lányok nagyon okosak. Egy fiút hamarabb be lehet csapni, mint egy lányt. A nők csak úgy rájönnek. Tudják, hogyan mozog a tested, hogyan jársz, hogyan gesztikulálsz. Hallom ahogy azt mondják, „Nézd, hogy mozgatja a kezét”, vagy „Nézd, ahogy jár”, és azt gondolom, „Ó, ne!”.
GG: Ha egy napra láthatatlanná válhatnál Londonban, mit csinálnál?
MJ: Oh boy. Kit is vágnék pofon? Lássuk csak…. (nevet) Azt hiszem, ha találnék egy paparazzit, fenékbe rúgnám, moonwalk stílusban. Tényleg szeretném leütni őket azokról a kis robogókról, amiken járnak, igazán szeretném, kiütni a kamerát a kezükből. Annyira idegesítőek. Szóval velük kezdeném. Őrületbe kergetnek. Képtelenség megszabadulni tőlük. És ez szörnyű.
GG: Ki inspirált téged szakmailag a legjobban és milyen kapcsolatban voltál vele?
MJ: Talán Walt Disney; mert amikor kicsi voltam, egy felnőtt világban nőttem fel. A színpadon nőttem fel. Éjszakai klubokban. Mikor hét-nyolc éves voltam, éjszakai klubokba jártam. Láttam, ahogy a sztriptíz-lányok levetik minden ruhájukat. Láttam verekedéseket kitörni. Láttam, ahogy az emberek lehányják egymást. Láttam felnőtteket malac módjára viselkedni. Ezért utálom én ma ezeket a klubokat. Nem is járok klubokba – már megtettem, voltam ott. Ezért kompenzálok azért, amit nem tehettem meg akkor. Úgyhogy ha eljössz a házamba, láthatod, hogy vannak (lovagló)pályáim, mozi, és vannak állataim. Szeretem az állatokat – elefántokat és zsiráfokat és oroszlánokat és tigriseket és medvéket, és mindenfajta kígyót. Megkaptam ezeket a varázslatos dolgokat, amelyeket kicsi koromban nem kaphattam meg, mert nem voltak ilyen dolgaink. Nem volt karácsonyunk. Nem volt ………. Nem volt iskolánk, magántanulók voltunk a turnék idején. Nem mentünk állami iskolába. Két hétig próbáltuk, de nem működött. Nagyon nehéz volt. Nehéz híres gyermekként felnőni. Nagyon kevés gyermeksztárból lesz felnőttkorában is sztár. Nagyon nehéz. Kapcsolatba kerültem Shirley Temple-lel. Találkoztam vele San Fransisco-ban, ültem az asztalánál és nagyon sírtam. Azt kérdezte: „Mi baj, Michael?” és azt mondtam: „Szeretlek. Szükségem van arra, hogy többet legyek a közeledben.” Mire azt mondta: „Egy vagy közülünk, nemigaz?”, és azt feleltem: „Igen, az vagyok.” Valaki azt kérdezte: „Hogy érted ezt?”, mire ő azt mondta: „Michael tudja, hogy hogy értem.” És én pontosan tudtam is, hogy hogyan érti – gyermeksztárnak lenni és sikerrel végezni el az iskolát, hogy közben átváltozz híres felnőtté, ez nagyon nehéz. Ha gyermeksztár vagy, az emberek nem akarják, hogy felnőj. Azt akarják, hogy gyermek maradj mindörökre. Nem akarják, hogy azután is dolgozz. Ez nagyon kemény.
GG: Mondj valamit a vidámparkokban való érdekeltségedről – mi az ami annyira érdekel bennük?
MJ: A vidámparkok a kedvenceim – és meglehetősen jó rálátásom van a dologra, hiszen többször is körbeutaztam a világot – és szeretem látni, ahogy az emberek összejönnek a családjukkal és szórakoznak. Ez közelebb hozza őket egymáshoz. Csak szórakozásból megyek oda, de közben tanulok is. Órákkal a zárás után megyek, mert a nyitva tartási időben nem mehetek. Akkor olyanok, mint a szellemvárosok.
GG: Hallottam, hogy vannak elképzeléseid egy las vegasi vidámparkról.
MJ: Sok projektet csináltam Las Vegasban, és azt gondolom, hogy ki tudtam szélesíteni ott a demográfiát. Kiskölyökként – nem voltam több nyolc évesnél – a bátyáim és én el akartunk menni Las Vegasba, de akkoriban nem engedték a gyerekeket a kaszinók szintjén mászkálni. Úgyhogy általában fent maradtunk a szobáinkban, unatkoztunk és nem csináltunk semmit, amíg mindenki más hazardírozott. Akkoriban csak egyetlen hely volt Vegasban a gyerekek számára, a Circus Circus. Ez egy szálloda volt, és voltak bohócaik is. Volt trapéz-férfi és csimpánzok, akik bicikliztek. Mikor idősebb lettem, sokszor játszottam Vegasban – nagyon sokszor felléptünk ott – elgondolkodtam erről és azt mondtam: „Igazán nem tisztességes, hogy itt semmi sincs a gyerekek számára.”, úgyhogy elkezdtem kidolgozni egy pár tervet hoteltulajdonosok számára. És most olyan ez a hely, mint egy családközpontú szünidő-birodalom, igazán az.
GG: Kik a kedvenc embereid?
MJ: Szeretem azokat az embereket, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy örömteli és boldog legyen ez a bolygó, ragyogó embereket – Walt Disney-től Ghandi-ig, Edison-ig, Martin Luther King-ig. Ők ragyogó emberek, akik törődtek a gyermekekkel, összehozták a családokat és a szeretetet. Ezt próbálom elmondani a zenémben és a dalaimban. Ha elmész egy koncertemre, egy show-mra, láthatod, ahogy 200.000 ember ringatózik gyertyát tartva, és azt mondják: „Meg akarjuk gyógyítani a világot.”, és „Szeretünk.” Az egész világon ezt láttam, Oroszországtól Németországig, Lengyelországig, Afrikáig és Amerikáig. Mind ugyanolyanok vagyunk. Az emberek a show-nak ugyanabban a pillanatában sírnak. És egyazon pillanatban lesznek dühösek, vagy jönnek indulatba.
GG: Fred Astaire a barátod volt?
MJ: Igen. Fred Astaire a szomszédom volt. Mindennap láttam őt, amikor utaztam a kis motoromon. Mindig azt mondta, mindig így szólt amikor kicsi voltam: „Nagy sztár lesz belőled.” Elmondta nekem, hogy azt gondolta rólam, hihetetlen előadó vagyok, és nagyszerű a mozgásom. Mindig azt szokta mondani: „Te vagy a legjobb.”, mire én: „Nem, te vagy a legjobb.” Emlékszem, amikor először csináltam a moonwalk-ot. Fred felhívott otthon. Sikítozott a telefonban, tombolt. Azt mondta, ez volt a legjobb előadás, amit valaha látott. Azt mondtam: „Ó, ugyan már!” Erre azt mondta: „Michael, mind fenékre estek. Ördögien mozogsz. Pokoli táncos vagy.” Azt mondtam: „Nos, ha ezt te mondod, akkor nekem nincs szükségem semmiféle díjra.” Merthogy jelöltek egy Emmy díjra azért a fellépésért, és bár nem kaptam meg, nem számított, mert Fred Astaire azt mondta, hogy tetszett neki az előadásom, és ez minden díjnál többet ért.
GG: Ha együtt dolgozhatnál valakivel, élővel vagy múltbélivel, ki lenne az?
MJ: Ha akárkivel dolgoznatnék, akkor Charlie Chaplin lenne az, akit annyira szeretek. Laurence Olivier szintúgy géniusz volt, igazán. Ez a két fickó lenne, azt hiszem. És Brando, a király.
GG: Múlt évben csináltál egy rövidfilmet, a You Rock My World-öt, amiben Marlon Brando segédkezett. Milyen volt együtt dolgozni a mesterrel?
MJ: Brando nekem jó barátom. Nagyon kedvel engem. Nem jár túl sok helyre. Eljön Neverland-re vagy a Mulholland Drive-on lévő házamba, vagy elmegy Tahitire. A fia több mint 20 évig dolgozott nekem, a másik fia pedig osztálytársam volt a magániskolában. Ő egyszerűen óriási. Láthatóan nagyon okos, mert amikor velem dolgozik, mindig azt mondja, hogy „Tudom, melyik gombot kell megnyomnom ahhoz, hogy érzéseket hozzak ki belőled.” Ilyen jól ismer engem. Tudja, hogyan hordjon le, úgyhogy elmond bizonyos dolgokat, hogy valóban készen álljak. Ő egy lángelme. Ő a király. Generációjának utolsó tagja. Briliáns ember, és kedves személyiség. Szeretem őt, és jó barát.
GG: Egy ………… alakítottál a Man in Black II-ben, mulatságos volt ezen dolgozni?
MJ: A Man in Black projekt mulatságos volt, mert úgy mutattam be önmagam, mint egy új alakot.
GG: A Thriller videója után egyértelmű lett, hogy érdekelve leszel a vizuális művészetekben.
MJ: Mindenben amit csinálok, szeretem vagy saját magamat rendezni, vagy közel dolgozni a rendezőhöz – társrendezők vagyunk, és együtt jövünk elő az ötletekkel. Ha megnézed a Ghosts-ot, ott az van, hogy írta Michael Jackson és Stephen King. Telefonon keresztül írtuk meg, Stephen és én – nagyon kedves srác, és bámulatos. Telefonon keresztül írtuk meg, beszélgettünk.
GG: A mozifilm-üzletben kik azok akiket csodálsz és miért?
MJ: Szeretem Robert de Niro-t. Úgy gondolom, hogy ő egy sokoldalú színművész. Bármit el tud játszani, a komédiástól a ……….ig, a pszichopata gyilkosig, idiótáig vagy bájos nagybácsiig, akármit. És persze a nagyszerű táncosokat.
GG: Ki lenne számodra az ideális hölgy, és miért?
MJ: Egy színésznő? (nevet) Te és én csinálhatnánk együtt egy filmet. Csináljunk meg, szeretném…
GG: Volt egy szóbeszéd arról, hogy felmész a Holdra, hogy bemutass egy eredeti moonwalk-ot. Van ebben bármi igazság?
MJ: (nevet) Van benne némi igazság. Nemcsak híresztelés. Csak úgy mondtam.
GG: Túllicitáltad Paul McCartney-t a Beatles archívumért. Volt valami különleges benne?
MJ: Nem volt semmi, ő nem licitált érte. Eladó volt, tetszett és megvettem, mint ahogy megvásárlok egy műalkotást.
GG: Mesélj egy kicsit többet a szenvedélyedről, a gyermekek felé irányuló jótékonyságodról. Melyik szervezetet támogatod?
MJ: Nos, van egy jótékonysági intézményem gyermekeknek, Heal the World a neve. Akárhányszor koncertet adok vagy bármi szórakoztatáshoz kapcsolódót csinálok, egy bizonyos összeget a Heal the World-nek adok – tudod, árvaházaknak, kórházaknak, vagy megkeressük azokat a gyerekeket, akiknek tüdőre vagy szívre van szükségük és kifizetjük a műtétet. Turnék idején ezt annyi kórházzal és árvaházzal csináljuk meg, ahány koncertet adok. Elmegyünk a 12 évesekhez, és sok-sok-sok doboznyi játékot viszünk nekik, és Michael Jackson posztereket és kellékeket. Szeretik.
GG: Hányszor érzed úgy, hogy valamit véghez akarsz vinni életedben?
MJ: Én sosem vagyok elégedett. Olyan sok út van és olyan sok dolog még, amit meg akarok tenni. Sok mindent megcsináltam már, de úgy gondolom, hogy ez nem elég, ezért nem tartok díjakat a házamban. Nem is láthatsz nálam egyet sem, mindegyik raktárban van. Nem akarom azon kapni magam, hogy kezdek úgy gondolkodni, hogy „Ó ember, hát megcsináltam.” Ez ennél több, még sok hegyet kell megmásznom.
GG: Ha egyszer valamelyik gyermeked azt mondja, hogy „Apu, popsztár akarok lenni”, mi lenne a legjobb tanács, amit adhatnál neki?
MJ: A legjobb tanács amit adhatnék az, hogy dolgozzon keményen és legyen alapos, mert ez nem mindig öröm. És rinocérosz-bőrt is kell növeszteni, mert minél nagyobb sztár, annál nagyobb célpont. A bulvársajtósok rohadékok, és rinocérosz-bőr kell ahhoz, hogy foglalkozni tudj ezzel a tudatlan mentalitással. Egyszerűen csak eladják az újságokat, mert csak a rossz hírek kelendők, a jók nem. Csupán kitalálják őket. Ha semmijük nincs, hát kitalálnak valamit. Semmi sincs bennem abból a képből, amit a bulvársajtó rólam festett, semmi. Semmi olyasmi. Ők azok, akik őrültek. Tudatlanok. Mindig azt mondom a rajongóimnak: „Csináljunk egy bulvárlap-égetést. Építsünk belőlük egy nagy hegyet és égessük el.” Az igazi rajongók, akik szeretnek engem, tudják, hogy az a sok szemét nem igaz. Ők tudják. Okosak.
GG: Mindig is akartál filmeket csinálni? Ha a családod nem lett volna olyan sikeres a zene terén, már korábban a film felé fordultál volna?
MJ: Mindig is akartam filmeket csinálni, de a turnék közbeszóltak. Ezért akarok néhány évet kihagyni, hogy filmeket készítsek. Szeretnék már hat nagyszerű mozifilmet magam mögött tudni, akkor turnéznék egy kicsit, és aztán megint filmeket csinálnék.
GG: Milyen elképzeléseid vannak a filmekkel kapcsolatban?
MJ: Vannak elképzeléseim a filmről, mozdulatokról, táncról, olyan dolgokról amilyet az emberek még sosem láttak. Alig várom, hogy meglephessem őket. Majd’ meghalok, hogy alapíthassak egy filmprodukciós vállalatot, és nagyon izgatott vagyok, hogy ezt csináljuk a Neverland Pictures-nél. Csak tiszta lappal kell indulni, játszani, alkotni és ……….
GG: Beszélj egy kicsit a filmjeidben lévő farkasember ideádról és arról, hogy ez hogyan függ össze a vidóval?
MJ: Még nem olvastam a Wolfed forgatókönyvét – ez egyike azoknak a filmeknek, amiket el fogunk készíteni és nagyon izgatott vagyok miatta. Boldog vagyok, hogy Sammy Lee-vel dolgozhatok (a Music Box társszerzője, aki nemrégiben megszerezte a ’first-look’ jogokat a Jackson filmekhez). Együtt nagyszerű projekteket csinálunk a filmekhez, tényleg izgatott vagyok.
GG: És a Wolfed lesz az első film?
MJ: Most, a terveink szerint, a Wolfed lesz az első. Vicces lesz. Én igazán ijesztőnek akarom megcsinálni. Rick Backer akarja megcsinálni az összes vizuális effektet. Hét Academy díjat nyert. Rick szintén nagyon izgatott – ő csinálta az Amerikai farkasember Londonban-t. Nyert egy Oscar-t, és azt mondta: „Michael, ez semmi nem volt.” Semmi ahhoz képest, amit ma meg tud csinálni. Ő csinálta a Thrillert, és azt mondta: „Ez semmiség.” Még ezen is túl tud tenni. Minden Eddie Murphy filmet ő csinált, a Bölcsek kövérét és a Nutty Professor-t, és mindkét Man in Black részt. Ezt mind ő csinálta.
GG: Hogy szeretnéd, ha emlékeznének rád?
MJ: Hogy szeretném, ha emlékeznének rám? Mint egy olyan személyre, aki fényt hozott a világba, egy bizonyos légvárba. És úgy, mint aki hangja volt a néma gyermekeknek, mert őket szeretem. A gyermekekért élek. Ha nem élhetnék értük, bedobnám a törülközőt. Egy csecsemő, egy gyermek – olyan bámulatos. Kicsi géniuszok, tudod, kicsi zsenik. Tényleg azok.
GG: Élvezed az apaságot?
MJ: A kedvencem. Szeretem. Szeretem. Szeretem.
GG: A minap láttam, amint felvetted a lányodat, amikor aludt. Felvetted, és láttam az örömöt az arcodon…
MJ: Oh, szeretem őket. A Jacksonoknak sok gyerekük van. Sok unokaöcsém és unokahúgom van. Sok van belőlünk!
GG: Milyen a kapcsolatod a húgaiddal és a bátyáiddal?
MJ: Szeretem a húgaimat és a bátyáimat. Sokat nevetgélünk, ha együtt vagyunk. Olyanok, mintha a te különböző verzióid lennének. Csak nevetünk és kacarászunk és a régi időkről beszélgetünk. Nem tudunk olyan sokat együtt lenni, mint szeretnénk. Elfoglaltak vagyunk. Mind a show bizniszben vagyunk. Mind csinálunk valamit. Ha én egy városon belül vagyok, Janet épp a városon kívül van. Ha mindketten ott vagyunk, a bátyáink vannak valahol máshol. Mindenki csak rohan, tudod.
GG: Otthonülő ember vagy? Mit szeretsz csinálni a családoddal?
MJ: A saját családommal? A gyermekeimmel? Üldögélünk együtt, beszélgetünk, fújdogál a szellő. Ülünk a tónál. Mindennap teszek egy sétát a házamnál. Üldögélünk a tónál, köveket hajigálunk a vízbe és beszélgetünk.
GG: Mit gondolsz a szeretet legmélyebb formájáról, amit valaki érezni képes? Te érezted már ezt?
MJ: Ejha, azt hiszem ez nézőpont kérdése. Hogy éreztem-e már a legmélyebb szeretetet? Nem tudom, mi lenne a legmélyebb… (hosszú szünet)… ez egy érdekes kérdés… (párszor megismétli a kérdést). Nagyon, nagyon szeretem a gyermekeimet, mindig a szemükbe nézek és megmondom nekik – azt hiszem, ez a legfontosabb.
kingofpop.hu
